Egy külföldieknek kiadott útkikönyvben, amely Észak-Dunántúl látványosságait kínálja az ideutazóknak, Tatabánya nem is szerepel. A magyar turistáknak szánt könyvek legalább ajánlják a Turul-emlékművet, illetve a szabadtéri ipari skanzent. A városépítéssel foglalkozó szakkönyvek viszont terjedelmesen értekeznek az egykori szocialista városból újvárossá finomodott település építészeti megoldásaival. Ezen könyvek némelyike kiemelten foglalkozik Dózsakerttel is.
A településrész története jó fél évszázaddal ezelőtt kezdődött.Az 1950-ben elfogadott I. ötéves terv Tatabányán előirányozta Újváros megépítését. A Népgazdasági Tanács az Országos Tervhivatal közreműködésével kijelölte a leendő városrész (és városközpont) helyét is.
A Gerecse alatti enyhén dombos terület mellett Tatabánya-Alsó (Bánhida) vasútállomás melletti, ritkán beépített területen hamarosan megjelentek az első munkások. A vasút túlsó felén Dózsakert néven az 1960-as években született új városrész.
Dózsakert tervezője, Láng Tivadar a hazai panelos technológia kötöttségeit kitágítva tett kísérletet a tömbudvarok ismételt alkalmazására. Az 1950-es évek közepétől visszatérő modernizmus szakít a szocreál maradványával, és zömök sávházakból épít lakótelepeket, ám a hatvanas évektől ismét a sarokszekció, a relatíve zárt terek kialakítása jön divatba. Meggyesi Tamás értelmezése szerint hiányzik a hagyományos téralkotás értékrendje: a tervezők ekkor megkülönböztetik a belső és a külső teret, a félig-meddig zárt udvarokat. A tömbhatás azonban nem kedvez az átlátási, napozási és átszellőzési követelményeknek: Dózsakert legelső tömbjei ilyenek.
A hajdan Bánhidához tartozó területen a szanálás után a hatvanas években kezdték meg az emeletes téglaházak építését: ezt indokolta gazdaságos beépíthetősége is. Az 1962-es tervek szerint ez volt a városban a VIII. szomszédsági egység a 13-ból: az akkori tervek körülbelül 4300-4400 lakóval számoltak (Tatabánya története, II. 203-204.). Az 1968-as módosított terv szerint már a IX. szomszédsági egység lett, és 10 ezer lakóra méretezték a lakótelepet. Ebben közrejátszott az is, hogy a VI. szomszédsági egységet – Újváros végén – csak 1983 után engedték elkezdeni (alábányászás miatt), ezért Dózsakertben csak emeletes, telekosztás nélküli házak épülhettek. Tény, hogy 1966-70 között a városrészben már 112 ház épült fel.
Dózsakert (3180 lakás) eredetileg hagyományos szupertömböt formáló beépítése azért kezdődhetett meg, mert a 70-es évek elején elvetették a területre korábban készült sávos beépítés gondolatát (Körner-Nagy). Az első ütem Láng Tivadar tervei alapján épült; a II. ütem terveit Zsitva Tibor készítette, amit egy erőteljes zöldsávot tartalmazó szupertömb alkotott. A tengelybe helyezett parkot a Dózsakert utcai családi házak helyén gondolták kialakítani, ám a házak végül megmaradtak.
A tervek szerint a zsákutcás kialakítással alapfokú intézményeket gyalogosútra fűzték fel, ami segítette a szupertömbök beépítési egységeinek lakóudvarszerű formálását is – észak-európai minták nyomán. A cél az volt, hogy az épületcsoportok közé minél kevesebb autó mehessen be, és legyen hely a közösségi funkciókat szolgáló pihenőterek kialakítására.
Új szakaszt jelentett a városrészben az új szolgáltatóegységek kialakítása 1979-ben. A Lövér étterem, a Vértesalja Áfész központja, az élelmiszeráruház (ma Spar), az új orvosi rendelő, az iskola és óvoda, a Sétáló utca természetes központtá nőtte ki magát, és ebben megelőzi a többi városrészt. A közepén álló teret a II. Rákóczi Ferenc szobrának avatásával egyidőben – 2005-ben – a nagy fejedelemről nevezték el.
Dózsakert, akárcsak 1952-ben Kertváros, a Bánhida területéből lecsippentett földdarabon született meg a Réti út, az Erdész út és a Dózsa György út közötti részen.
Központi szerepét elsősorban kereskedelmi egységeinek, iskoláinak köszönheti. Nem véletlen, hogy az itt élőkben sajátos „városrész-tudat” alakult ki. A „dózsakertiséggel” gazdagabbak vagyunk... (EGO)
