HTML

Dózsakerti Közösségi Ház

A Dózsakerti Közösségi Házban megtartott programokról, eseményeiről számolunk be, közöljük a Dózsakerti Hírmondóban megjelent fontosabb cikkeket, fotókat, plusz a háttéranyagokat. Ezenkívül néhány városi hír, helytörténet is szerepel az írásaink között.

Friss topikok

Naptár

május 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

Tatabánya - a jelenbe nyúló múlt

2012.04.30. 23:49 vastamás

A Tatabányai Múzeum – Bányászati és Ipari Skanzen volt a helyszíne a kulturális örökség napjai rendezvénysorozat eseményének 2011. szeptember 18-án, vasárnap. A múzeum és a Kép-Szín-Tér Fotóművészeti egyesület szakmai napján a helyi fotósok jobbára az idei táborban készített képeket vetítették le az érdeklődőknek a beszélgetéssel színesített múzeumi teadélutánon. A táborban készített képekből kiállítás nyílt.

A szakmai nap témája az épített ipari örökség bemutatása volt – ehhez a fotóanyagot az idei és a korábbi táborok látogatásai szolgáltatták –, a módszer pedig a dokumentálás, újraértelmezés, átértelmezés. A szellemi muníciót ehhez Dallos István fotóművész villámelőadása adta, amelyben kitért a kép és a szöveg viszonyára. Megemlítette: korábban a kép melléklete volt a szövegnek, ma már a szövegnek magyarázó szerepe van a képek mellett.

A képek – rajzok, fotók – a funkcionalista megközelítés szerint négy szerepkört töltenek be: a legáltalánosabb a valóság megörökítése, a dokumentálás; a mágikus funkció, amikor a fotón végzett változtatásokat a kép tárgyára vonatkoztatjuk.

A reproduktív funkció azt jelenti, hogy a kép technikai, technológiai sajátosságai miatt azonos minőségben újra előállítható és terjeszthető. A metaforikus funkció jellemzője az, hogy a fotó bizonyos művészeti kontexusban magát a művészetet testesíti meg, adott esetben magát a kommunikációt jelenti.

Ennyi tudás birtokában vetítették le a táborok alatt készített fotóikat az egyesület tagjai. Tóth Zoltán, Edelmayer Zsolt, Altmann Szilvia, B. Kováts Sándor, Varga Ildikó, Újhelyi Dávid, Lipcsei István, és Dallos István a Mésztelepen, a VI-os telepen, a bánhidai erőműben készített képeiből mutattak be egy csokorra valót.

Volt, aki a hangulatokra, az érzelmekre helyzete a hangsúlyt, volt, aki a technikai lehetőségeit igyekezett kihasználni a felvételek készítésekor, megint más az elenyésző épített (ipari) örökségünket tárta a nézők elé. Láthattunk olyan felvételeket is, amelyek kordokumentumnak számítanak, hiszen az épületek már nem léteznek...

***

Néhány évvel ezelőtt Dallos István A majdnem elherdált örökség dokumentálása alcímmel rendezte meg a Tatabánya egykor és ma című kiállítását. Az akkori kezdeményezésből azóta sorozat lett; mivel ennek legújabb részét a Dózsakerti Közösségi Házban láthatjuk szeptember 24-étől, érdemes felidéznünk, mire is vállalkozott a fotóművész ezzel a sorozatával.

Dallos István 2009-ben több mint másfélszáz régi fotón és mai „párjukon” keresztül mutatja meg, milyen változásokon ment át a megyeszékhely az eltelt évtizedek alatt. Nem mindenre lehetünk büszkék. A fotós akkor kiemelte: ezek a fotográfiák nem tartoznak a művészet tartományába, „csupán” dokumentálnak. Dokumentálnak egy kort, egy állapotot, egy építészeti kultúrát – és sajnos – egy elherdált építészeti örökséget.

Kérdés persze, mennyire lehetünk büszkék erre az örökségre. Ma már sáros mező található az egykori felsőgallai szénosztályozó és logisztikai tartozékai helyén, arra emlékeztetve, hogy bár Tatabányát a szén tette várossá, bányászatnak ma már lassan nyoma nincs. Nem működik a kertvárosi Bányász Művelődési Otthon mögötti étterem sem, a Turul mozit épületére is a lassú enyészet vár, pedig a korabeli fotók alapján nyüzsgő élet volt a mozi környékén. Sőt, a mozi is egy építészetileg jól kialakított épülettömb volt, amelyet sikerült idővel szépen eltüntetni, a mozit ablaktalan bunkerré alakítani – nyilatkozott akkor.

Ha csak gyorsleltárt készítünk a szénmezőkre épült város hajdan volt építészeti örökségéről, a fotók nélkül ma már el sem tudnánk képzelni, milyen volt valaha az Edison mozi, az Állami Áruház, a Bányászvigadó. Ezek a példák más oknál fogva is elszomorítóak.

Az alkotó ugyanis azt a módszert választotta a neves közösségi létesítmények bemutatására, hogy felidézi a régi állapotot és a mait: azaz a jelent mutató fotókon jobbára csak a fűvel-fával benőtt elvadult terület látható, a fent említett épületeket elsodorta a rosszul megoldott alábányászás okozta süllyedés és a bontás. Így tűntek el a Hatos- és a Hetestelep egykori hatajtós házai – ezeket ma már talán senki sem siratja vissza –, de a régi Munkáskaszinót, a mozikat, a templomokat, a gangos házakat talán még igen.

Dallos ugyanakkor túllépett az egyszerű dokumentarista szerepén, és az embert is megmutatja a múló időben. Az Edison mozi mai helye előtt egy cigány ballag a hangszerével: mintha kifelé vonulna a régi időből, hogy lassan-lassan átadja a helyét az újnak, a békésebb jövőnek. Felsőgallára azonban nagyon nehezen akar elérni az az idő, amely egyszer már felkapta és naggyá tette a létszámában, gazdasági erejében, polgárosodó kultúrájában feltűnően városiasodó települést. A dicső múlt egyelőre a semminek adta át a helyét: a zsinagóga helyén is hatalmas üres tér, a kerítés mögött valamilyen üzem áll, de így, rendezetlenségében csak még kiáltóbb a hiány.

Van persze, amit még láthatunk: a régi fotók tanúbizonysága szerint a régi bányászkórház ma talán az utolsó éveit éli elhagyatottan – mondta egy régebbi kiállítása kapcsán. Ma már ott tartunk, hogy be sem mernek lépni a bontásra kijelölt területre.
Tatabánya a változó arcát mutatja a sorozat révén: a képeken látszik, hogy van, amit érdemes lenne akár visszaállítani eredeti állapota szerint (gőzfürdő, bányakórház, Cifra-palota, óvárosi posta), és van, amit újjá kellene varázsolni (szabadtéri színpad). Ami végképp eltűnt, azt legalább fotókon őrizze meg az óvó emlékezet (forrás: www.pontmagazin.hu).

Az idén a Mésztelepet állította vizsgálódásai középpontjába a fotográfus: riporteri éleslátással villantja fel a múltba kapaszkodó városrész agóniáját. A fotósok így az épített (ipari) örökségünk maradékával dolgoznak, tiltakoznak, bemutatnak, s ha mást nem is érnek el, a szemlélő (átélő)legalább eltűnődik a világ, az ideológiák, az erőltetett iparosítás (globális) mulandóságán. Tatabányán ez is a helyi történelem része...   

                                   
(A kiállítássorozat - Tatabánya egykor és ma – ezen válogatott "szelete" a Dózsakerti Közöségi Házban már befejeződött: a képek üezene azonban ma is aktuális. A helyi változatlanságot ismerve erős a gyanúm , hogy lesz folytatása is. Akár a Közösségi Házban is.)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tatabanya-dozsakert.blog.hu/api/trackback/id/tr854481504

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása